A város fényei fölött táncra kelt a hagyomány

A Gellért-hegy oldalában szerda esténként különös dolognak lehet tanúja az ember. Ahogy a nap lebukik a horizont mögött és a város lassan esti fénybe öltözik, egy hegedű első hangjára emberek kézen fogják egymást, összeáll egy kör, és néhány órára egészen más ritmusban kezd telni az este. A zene, a tánc és a beszélgetések veszik át a hétköznapok helyét.

Szépszerével táncház a Gellért-hegyi víztározónál

A Szépszerével táncház 2012 óta minden szerda este várja a népzene és a néptánc kedvelőit. A nyári hónapokban a Gellért-hegy panorámája ad otthont a közös táncnak, a hidegebb idő beköszöntével pedig fedett helyszínen folytatódnak az alkalmak.

Az évek során az időjárás sem tudta megtörni a hagyományt. A szervezők mesélték, hogy volt olyan este is, amikor egy nyári zápor után a résztvevők mezítláb, a vízben táncoltak tovább.

A múlt szerdán a Folkblog is ellátogatott a Gellért-hegyi Szépszerével táncházba. Kíváncsiak voltunk, milyen hangulata van annak a közösségnek, amely immár több mint egy évtizede hétről hétre újra összeáll.

Ahol a város a díszlet

Amikor megérkeztünk, a nap már a horizont mögé bukott. Alattunk Budapest lassan fénybe öltözött, miközben a pesti oldalon a templomtornyok és az autók fényei egyre határozottabban rajzolták ki a város körvonalait.

A táncház azonban egészen más ritmusban élt. Nem volt színpad, nem volt hangosítás. Hegedű és koboz szólalt meg – dob nélkül, hogy a környék esti csendjét is tiszteletben tartsák. Az első moldvai dallamok felcsendülése után a táncosok egymás kezét fogták, és pillanatok alatt összeállt az első kör.

Egy kör, amely mindig nyitva marad

Az este legnagyobb élménye mégis az volt, ahogyan az újonnan érkezőket fogadták. A Szépszerével táncház egyik legnagyobb ereje, hogy nem kell előzetes tánctudás ahhoz, hogy valaki jól érezze magát. Néhány perc múlva már azok is a körben táncoltak, akik korábban még soha nem próbálták a moldvai táncokat.

Az est folyamán többször is láttuk, hogy valaki eleinte csak a kör széléről figyelte a táncot. Aztán néhány perc múlva valaki odalépett hozzá, megfogta a kezét, és már szinte bent is volt a körben. Nem volt benne semmi erőltetés, csak egy természetes meghívás, amitől egy táncház közösséggé válhat.

A táncok közötti szünetekben beszélgetések alakultak ki, új ismeretségek szövődtek, majd amikor ismét megszólalt a hegedű, a kör újra összeállt.

Nemcsak a táncosoké volt az este

A kör fölött, a Gellért-hegy füves részein kisebb baráti társaságok töltötték a nyári estét. Sokan csak sétálni vagy piknikezni érkeztek, mégis kíváncsian megálltak a táncház mellett. Volt, aki csak néhány percre, mások hosszabban is figyelték a táncot. Telefonjukkal videókat és fényképeket készítettek, a táncrendek végén pedig tapssal köszönték meg a muzsikusok játékát.

Néhány órára két egészen különböző világ találkozott a Gellért-hegy tetején. És ez teljesen természetesnek tűnt.

Egy láng körül

A kör közepén egész este egy apró mécses égett. Ahogy leszállt az este és egyre sötétebb lett a Gellért-hegy, a kis láng lassan a táncház természetes középpontjává vált. Körülötte újra és újra megszületett a kör, miközben Budapest fényei egyre ragyogóbb hátteret adtak az estének.

Ahogy az este végén mindenki a mécses köré állt, és felcsendült a közös ének, úgy éreztük, ez az este nemcsak a táncról szólt. Hanem arról is, hogy a hagyomány összekapcsol.

Az est végül egy közös éneklésben csendesedett el, majd lassan mindenki elindult hazafelé. Budapest fényei ekkorra már teljesen betöltötték az éjszakát.

A kör felbomlott, de csak egy hétre. Jövő szerdán újra összeáll.