Templombúcsúkon, körmeneteken és virrasztásokon már jóval előttünk is énekelték azokat a Mária-énekeket, amelyek nemzedékről nemzedékre öröklődtek tovább. A magyar vallásos néphagyomány Mária-énekekben különösen gazdag. De miért énekelünk Máriáról ennyi évszázada?
Nagyboldogasszony ünnepe jó alkalom lehet arra, hogy nyomába eredjünk Mária-énekeinknek, mert ezen a napon többet élhetünk meg pusztán egyházi ünnepnél: hit, magyar történelem, népi vallásosság és közös éneklés kapcsolódik össze benne.
Mit ünneplünk Nagyboldogasszonykor?
Augusztus 15-én a katolikus egyház Szűz Mária mennybevételét ünnepli. XII. Piusz pápa 1950-ben, a Munificentissimus Deus kezdetű apostoli konstitúcióban hirdette ki hittételként, hogy Mária földi életének befejezése után testével és lelkével együtt felvétetett a mennyei dicsőségbe.
Érdekes, hogy a hittételt csak 1950-ben hirdették ki dogmaként, miközben Mária elszenderülésének és mennybevételének ünneplése ennél jóval régebbre nyúlik vissza, egészen az V-VI. századig. A Szűz Mária iránti bizalom egyik legősibb bizonyítéka, hogy már a korai keresztények is Mária oltalmát kérték – jóval azelőtt, hogy a későbbi századok teológiai megfogalmazásai megszülettek volna. Ennek az egyik legősibb bizonyítéka az Oltalmad alá futunk kezdetű Mária-imádság.
Nagyboldogasszony ünnepe Mária mennybevétele mellett a keresztény reményről is szól. Az ember élete nem ér véget a halállal. Ahogy Dr. Kovács Zoltán mariológus fogalmaz: Mária abban „előzi meg” a szenteket, hogy már testestül-lelkestül részesedik abban a megdicsőült állapotban, amelyre az ember meghívást kap.
Amikor Nagyboldogasszony magyar ünneppé is vált
A Magyar Néprajzi Lexikon szerint Szűz Mária mennybevétele Szent István óta parancsolt ünnep volt, és már az 1446-os Müncheni kódexben magyar elnevezésével találkozunk: „Marianac fel menbe vetele”.
A magyar hagyomány azonban még ennél is szorosabban összekapcsolta Máriát az országgal. Szent István király élete végén Mária oltalmába ajánlotta Magyarországot. István fiúörökös nélkül maradva nemcsak saját sorsát, hanem országát is az Istenanya gondviselésére bízta. István 1038-ban éppen Nagyboldogasszony napján, augusztus 15-én halt meg.
Ebből a történelmi és vallási hagyományból nőtt ki a Magyarok Nagyasszonya (Patrona Hungariae) elnevezés is. Mária így a magyar vallásosságban nem csupán Jézus anyjaként jelent meg, hanem az ország oltalmazójaként is, akihez egy egész közösség fordulhatott.
Az egyházi ünnep közben a templom falain kívül is a magyar népi vallásosság egyik jelentős ünnepévé vált.
A Mária oltalmába ajánlott ország gondolata évszázadokon át meghatározta a magyar Mária-tiszteletet.
Az ünnepből hagyomány lett
Augusztus 15. számos Mária-kegyhely búcsú napja lett, melyhez zarándoklatok, virrasztások és helyi szokások kapcsolódtak. Jelentőségével a Mária-ünnepek között csak a szeptember 8-án ünnepelt Kisasszony (Kisboldogasszony, Szűz Mária születésének ünnepe) napja vetekedett.
A népi vallásosság Mária közbenjárását az élet legszemélyesebb pillanataiban is kereste. Gyermekáldásért hét vagy kilenc kedden böjtöltek. Szegeden úgy tartották, hogy Nagyboldogasszony jelen van a gyermek születésénél, majd két angyalt küld: egyet az anya, egyet a gyermek őrzésére. Göcsejben és a palócoknál a szülőágyat is „Boldogasszony ágyának”nevezték.
Egy legenda szerint Mária mennybevételéhez kapcsolta: a hagyomány szerint, amikor sírját felnyitották, teste helyén virágokat találtak, illetve sírjából csodálatos illat áradt. Innen fakad a füvek megáldásának hagyománya is, a benedictio herbarum, amely már az 1496-os esztergomi rituáléban is szerepel. A megszentelt növényeknek védő és gyógyító erőt tulajdonítottak. Szeged-Alsóvároson napraforgót, ökörfarkkórót és más növényeket vittek szentelni, amelyeket később még a halott koporsójába is elhelyeztek.
Az ünnephez a füvek megszentelésének hagyománya is kapcsolódott. Az egyházi magyarázat ezt Mária mennybevételéhez kötötte: a hagyomány szerint sírjából a füvek csodálatos illata áradt. A füvek megáldása, a benedictio herbarum már az 1496-os esztergomi rituáléban is szerepel. A megszentelt növényeknek védő és gyógyító erőt tulajdonítottak. Szeged-Alsóvároson napraforgót, ökörfarkkórót és más növényeket vittek szentelni, amelyeket később még a halott koporsójába is elhelyeztek.
A búcsúk világának különleges szereplői voltak a Mária-lányok is. Az elnevezés vidékenként különböző hagyományokat takart, de rendszerint vallásos, hajadon lányokról volt szó, akik kitüntetett szerepet kaptak a körmeneteken és a búcsújárásokon. Sok helyen fehér népviseletet és koszorút viseltek, Mária szobrát kísérték vagy vitték,
A Mária-tisztelet így nem maradt kizárólag a templomi liturgia része. Beépült az emberi élet fordulópontjaiba, a születésbe és a halálba, a közösségi ünnepekbe, a búcsúkba és a hétköznapokba.
És ahol közösség és ünnep volt, ott ének is született.
Fotó: Fortepan / Jezsuita Levéltár
És Máriáról énekeltek
A Mária-énekek a magyar katolikus népi énekhagyomány egyik gazdag csoportját alkotják. Könyörgések, dicsőítő énekek, búcsúi énekek és Mária életének történeteit megidéző dallamok egyaránt fennmaradtak.
Ezekben az énekekben az emberek saját örömeiket, félelmeiket és reményeiket is továbbénekelték. Megszólalhattak a templomban, a búcsúba vezető úton, körmenetben vagy éppen virrasztás közben. Ugyanazt az éneket sokszor egymást követő nemzedékek tanulták meg és adták tovább.
Talán ezért is tudott egy Mária-ének az imádság mellett a közösségi emlékezet részévé is válni.
Boldogasszony Anyánk
A magyar Mária-énekek közül aligha van olyan, amelyben olyan erősen találkozik a vallásos és a nemzeti emlékezet, mint a Boldogasszony Anyánkban.
Az ének egyik legkorábbi ismert szövegváltozata egy pannonhalmi bencés, Szoszna Demeter 1715-ös énekeskönyvében maradt fenn, dallamáról pedig a XVIII. század második feléből vannak pontosabb adataink. A század végén már nemzeti énekként is hivatkoztak rá. Mindez jóval Kölcsey Ferenc Himnuszának megszületése előtt történt.
Nem véletlenül válhatott ennyire fontossá, hiszen az ének ugyanazt a gondolatot őrzi, amellyel a Nagyboldogasszony ünnepének magyar hagyományában már találkoztunk: Szent István országát Mária oltalmába ajánlotta.
Így az énekben egyszerre van jelen Szűz Mária, Szent István, Magyarország és az a közösség, amely évszázadokon keresztül újra meg újra elénekelte.
Miért énekeljük ma is?
A Mária-énekeket előttünk is énekelték. Búcsúba menet, ünnepen, templomban, örömben és félelemben. Nemzedékek ugyanazokkal a dallamokkal fordultak Máriához, miközben körülöttük újra és újra megváltozott a világ.
Nagyboldogasszony ünnepén különösen jól látszik, hogyan találkozhat egymással hit, történelem és hagyomány. A hittel megélt ünnepből hagyomány, a hagyományból pedig generációkon át továbbadott ének lett.
Elsősorban az imádság miatt énekeljük ezeket az énekeket, de közben meghallhatjuk azoknak a hangját is, akik előttünk énekelték őket.
